Skip to main content
Bérszámfejtés kiszervezése: 4 érv az outsourcing mellett

Bérszámfejtés kiszervezése: 4 érv az outsourcing mellett

HRmaster |

A bérszámfejtés minden cég életében egy szükséges adminisztratív feladat, aminek elvégzését nem lehet megkerülni. A nagyobb vállalatoknál jellemzően vannak erre a feladatra dedikált dolgozók, a kisebb cégeknél, KKV-knál azonban a bérszámfejtés kiszervezése jelentheti a megoldást. Összegyűjtöttük, hogy miért érdemes emellett dönteni!

A bérszámfejtés a vállalatkezelés része. Egy olyan komplex folyamat, mely során a szakértők kiszámolják az adó- és járulékfizetési kötelezettségeket. A bérszámfejtők vezetik a kapcsolódó nyilvántartásokat, eleget tesznek az adatszolgáltatási kötelezettségeknek és igazolásokat állítanak ki a hivatalos szervek, intézmények számára. Fontos azonban megjegyezni, hogy a könyvelő és a bérszámfejtő fogalma nem fedi egymást. Előbbi ugyanis a partnerek, külső szereplők számláival foglalkozik, utóbbi pedig a dolgozók bérével.

Bár kézenfekvőnek tűnhet, de tévedés azt gondolni, hogy a bérszámfejtők csak a hónap utolsó napjaiban veszik fel a munkát, mindig vannak ugyanis olyan helyzetek, kifizetések, pályázatok, Cafeteria stb., melyek szükségessé teszik, hogy állandóan legyen a közelben egy olyan elérhető ember, akihez ilyen jellegű kérdésekkel lehet fordulni.

Mi mindent számol egy bérszámfejtő? Az alapeset, amikor a dolgozó minden munkanapot ledolgozik. Előfordulhat azonban, hogy betegség miatt kiesik a munkából, ilyenkor lép a képbe a TB-ügyintézés, de ő felel a munkából kiesett dolgozó jelentéséért, és gondoskodik olyanokról is, mint a szja, a nyugdíjjárulék és a különféle adók bruttó bérből történő levonása. Hozzájuk tartozik a CSED, a GYED, a GYÁP ügyintézése, és a munkahelyi balesetek lejelentése és a baleseti táppénz kiszámítása is.

Bérszámfejtés kiszervezése

Nézzük, miért éri meg profikra bízni a bérszámfejtést!

4 érv a bérszámfejtés kiszervezése mellett

Ez tehát egy meglehetősen összetett feladat. Ebből adódik, hogy egy több száz főt foglalkoztató cégnek már megéri egy külön részleget fenntartani erre a célra, a kisebbeknek viszont szinte biztos, hogy nem éri meg valakit csak azért alkalmazni, hogy elvégezze a bérszámfejtést. Szerencsére azonban bizonyos cégeknél a HR outsourcing keretein belül a bérszámfejtés is kiszervezhető. Nézzük, miért érdemes kiszervezni?

Költségcsökkentés

Számos előnyei vannak a külsős bérszámfejtőnek az alkalmazottal szemben. Ha ugyanis valaki csupán bedolgozik, akkor a cég számára összességében kevesebbe kerül majd: nem a vállalat biztosítja a munkához szükséges eszközöket, nincs munkaerőkiesés megbetegedés miatt, a bérszámfejtő szoftvert a HR cég állja, ahogy az esetleges oktatást is. Az ügyfél valójában egy komplex szolgáltatást kap, készen.

Időmegtakarítás

A bérszámfejtés kiszervezésével jelentős munkaerőkapacitás szabadítható fel. Azáltal, hogy ezt a nagy figyelmet és sok-sok időt igénylő munkát egy külsős cég látja el, nem az alkalmazottak, több idő jut majd egyéb, fontos feladatok ellátására.

Profizmus

A bérszámfejtés kiszervezésével biztosítható, hogy olyan ember, cég végezze el ezt a feladatot, aki 100%-osan naprakész, friss tudása van a törvényi változásokról. Tapasztalatai alapján könnyen átlátja a helyzetet, ha pedig csapatban dolgozik, akkor a sokszínű tudás válik elérhetővé a vállalat számára. Amennyiben a szakemberek naprakészek, ismerik és beépítik a változásokat, úgy nagy eséllyel elkerülheti a szervezet a különféle büntetéseket és bírságokat.

Biztonság

A bérszámfejtés során a szakemberek bizalmas adatokkal dolgoznak. Ha egy profi céget bízunk meg, akkor nyugodtak lehetünk afelől, hogy az érzékeny adatok jó kezekben vannak, azok nem jutnak el illetéktelenekhez, megfelelnek az adatkezelési szabályoknak.

A bérszámfejtés egy igen összetett folyamat, ami a legtöbb dolgozó számára nem is ismert. A ledolgozott napok, szabadságok, betegszabadságok figyelembevételével és a különféle kedvezmények beszámításával kalkulált munkabér lesz az, ami végül majd megérkezik a dolgozó számlájára. Munkájuk tehát nélkülözhetetlen, mivel a gazdaság hajtómotorjáért, a fizetésekért felelnek.

Szeretne megismerkedni a HRmaster szoftverrel?
Vegye fel velünk a kapcsolatot! Munkatársunk az alábbi űrlapon megadott elérhetőségein keresi fel önt.