Onboarding: a puzzledarab elhelyezése a képben

Onboarding: a puzzledarab elhelyezése a képben

HRmaster |

Az onboarding egy folyamat, amely során a kezdő munkavállalóból csapattag lesz. Senki sem születik úgy, hogy tökéletesen illeszkedik minden csoportba, akivel együtt kell működnie. Ez egy tanulási folyamat, ami vissza-vissza tér, ha új közegbe kerülünk. Nincs másként akkor sem, ha új munkahelyen kezdünk. De mi is valójában az onboarding és mit foglal magába a folyamat? Jöjjenek a részletek!

Mi az az onboarding?

Az onboarding jelentése nem más, mint az új munkavállaló beillesztése a céges környezetbe. Azt gondolhatnánk, hogy ezzel nem is kell foglalkozni, hiszen majd az új ember felveszi a tempót és betanul magától, valójában azonban a céges létezés alapköveit teszi le a dolgozó az első hetekben, hónapokban. Ez pedig meghatározó a saját karrierjére nézve, illetve abból a szempontból is, hogy milyen szerepet fog betölteni a cégnél.

Minél több segítséget, mentorálást, támogatást kap az ember az első időszakban, annál nagyobb a valószínűsége, hogy megfelelően integrálódik, megszerez minden olyan tudást, amire a szervezetben szüksége lehet a későbbiekben. Ha viszont nincs beillesztés, nem integrálódik a csapatba, akkor könnyebben tévedhet az új munkatárs, szerezhet rossz élményeket, csalódásokat élhet meg, és ha más lehetőséget lát, akkor kérdés nélkül feláll az asztaltól és felmond.

Márpedig ez nem érdeke egy cégnek sem. Ma, amikor egyes pozíciókra lasszóval kell fogni a munkatársakat, nem engedheti meg magának a cég, hogy ilyen ballépést kövessen el. A munkatársakat ugyanis nem elég megszerezni, felvenni, meg is kell őket tartani.

Mi az onboarding célja?

Az onboarding feladata a bevezetés, az integrálás, a beillesztés. De mit is jelent ez pontosan? Az onboarding elsődleges célja, hogy az új munkavállaló megismerkedjen a munkahellyel, a környezettel, a munkahelyi kultúrával. A folyamat végére magabiztosan mozogjon a munkahelyen és a közösségben egyaránt. A beillesztés során azt is megismeri a dolgozó, hogy mi is lesz pontosan a feladat: ha szükséges, akkor megtanítják a programok, a specifikus rendszerek használatára, hogy teljes magabiztossággal, a legjobb tudása szerint legyen képes elvégezni a munkáját.

Ezek azt a célt szolgálják, hogy növekedjen a munkavállaló elkötelezettsége, kötődjön a vállalathoz és ne akarjon más szervezetnél szerencsét próbálni. A fluktuáció ilyen módon csökkenthető a megfelelő onboarding folyamat segítségével.

Az onboarding folyamata alatt az új dolgozó tehát információt kap a saját feladatairól, arról, hogy milyen szerepet tölt be a cégnél. Megismeri a csoportot, akikkel közvetlen kapcsolatot kell tartania és a szervezet egészét is, beleértve az értékeket, a szervezeti célok rendszerét is.

Az onboarding folyamata

Az onboarding nem varázsütésre történik és nem is lehet letudni egy tréninggel. Ez egy folyamat, ami hosszabb időt is felölelhet a cég, a munka jellegétől függően. Három szakaszra osztható:

  • A bevezetés: ez egyfajta ízelítő, ami alapján a dolgozó képes elhelyezni a céget, birtokába jut a legfontosabb tudnivalóknak, benyomást szerez a munkakörnyezet, a munkakörülmények jellegéről, az irodáról, a munkakultúráról.
  • A betanítás: ennek során az új munkatárs megismeri a saját feladatait, ha valamilyen területen hiányosságai vannak, azokat igyekeznek a mentorral együtt pótolni. Egyszóval minden olyan szakmai tudás, input birtokába jut, ami szükséges a megfelelő munkavégzéshez, a munkakör betöltéséhez.
  • A beilleszkedés: ez a leghosszadalmasabb és a legnehezebb a három fázis közül. Ennek során a szervezeti kultúrába illeszkedik be a munkavállaló. Megismeri és elfogadja az értékeket, és megpróbálja mindezt a sajátjaival összeegyeztetni. A három szakasz közül ez az, amit a leggyakrabban megspórolnak a cégek, az első kettőre valamilyen formában sor kerül, ez azonban sokszor háttérbe szorul. Annak ellenére is, hogy ugyanannyira fontos, mint az első két szakasz.

HRmaster és az onboarding

A HRmaster a modern HR szakemberek legélesebb fegyvere. Segítségével minden humánerőforrás-menedzsmenthez kapcsolódó feladat könnyedén kézbentartható és követhető a kiválasztástól kezdve a riportoláson át az értékelésekig.

A HRmaster egy 19 modulból álló rendszer, melynek vannak olyan elemei, amelyek kifejezetten hasznosak az onboarding során. Már a kiválasztás alatt is remekül használható, hiszen van egy kifejezetten erre a célra fejlesztett Toborzás és kiválasztás modul, amivel végig követhető a pályázók útja.

Az onboarding folyamat alapja, hogy a munkavállaló tisztán lásson. Ebben hatalmas segítség a Beosztástervezés modul, mely segít követni a munkaidőbeosztást, a Munkaidő és szabadság modul, ahol egy kattintással ellenőrizhető, hogy a dolgozónak mennyi szabadsága van még. A rendszer Feladat- és jóváhagyáskezelés moduljával a feladatkiosztás és a folyamatok követése egyszerűbb, de lehetőség van a dolgozói visszajelzés fogadására, a riportolásra és az értékelésre is a HRmaster keretein belül.

Kattints, és segítünk, hogy növekedjen a hatékonyság és a nehezen megtalált új munkatársak végül oszlopos tagok legyen!

Ügyfeleink mondták
  • HRmaster
    „Az átlátható jelöltadatbázis és a könnyen kezelhető felület nagyban leegyszerűsítette a toborzás menetét. Most már egyetlen kattintással látható, hogy hol tartunk a folyamatban. Mióta a HRmastert használjuk, könnyebben tudjuk követni a toborzást-kiválasztást az egész cégcsoportnál, valamint a részletes szűrők segítségével a korábban érdeklődő jelöltek közül is könnyedén tudunk válogatni.”

    N. Henrietta | Duna Aszfalt Kft.
  • HR szoftver
    „A HRmaster saját igényeinknek és elvárásainknak megfelelő, innovatív program, egy igazán rugalmasan fejleszthető rendszer. Nagy segítség, hogy minden nyomon követhető és visszakereshető benne. A felület felhasználóbarát, könnyen kezelhető. Az önkiszolgáló megoldások rengeteg terhet levesznek a HR-esek válláról, így több idejük jut más, stratégiailag fontos feladatokra. Csak ajánlani tudom.”

    | Nemzetközi energetikai cég
  • Teljesítményértékelés.
    „Az Evolution Consultinggal 2017 áprilisa óta dolgozunk együtt, azóta a központi Adatközpont modul mellett a TÉR modul bevezetése előtt állunk. Mivel 14 cégből álló országos cégcsoportunkban »management report« célokra használjuk a szoftvert, szinte teljesen személyre kellett szabni. Ebben az Evolutiontől minden támogatást megkaptunk. Egy ekkora méretű cégcsoport esetében nélkülözhetetlen ez a szolgáltatási színvonal.”

    T. Zsófia | Euromedic
  • HR-megoldások egyetlen szoftverrel
    „Nagyon pozitívak a tapasztalataink, mert célorientáltan és gyorsan dolgoztok, miközben jól és egyértelműen kommunikáltok, így könnyen megértjük egymást. Profi megoldásokkal segítitek a fejlődésünket a HR és a gyártás területén egyaránt, legyen szó teljesítményértékelési rendszer bevezetéséről, képzések szervezéséről vagy szoftverfejlesztésről. Örömmel dolgozunk veletek a továbbiakban is.”

    E. Eszter | Bekomold Kft.
  • Az Evolution Consulting Kft. 2007-ben alakult azzal a céllal, hogy a humánerőforrás-szoftverek terén innovatív megoldásokkal lépjen piacra
    „Olyan terméket kerestünk, amely személyre szabható és bővíthető, valamint az alapvető munkajogi elvárásoknak megfelel. A HRmaster ezeket az igényeket minden tekintetben kielégíti. A felhasználóbarát rendszer, a különböző szerepkörök és jogosultságok 3000 dolgozó munkáját teszik egyszerűbbé és átláthatóbbá, az innovatív megoldások pedig elősegítik a szoftver folyamatos megújulását.”

    V. Viktória | Budapest Bank Zrt.
  •  HRmaster szoftver fejlesztése során a hatékonyság és a rugalmasság mellett kiemelt figyelmet fordítottunk arra, hogy a lehető legbiztonságosabb alkalmazást hozzuk létre.
    „Időt és energiát takarítottunk meg a rendszer bevezetésével: jelentősen gyorsabb és könnyebb lett az adminisztráció, a munkaügyi papírok elkészítése, a bér- és erőforrás-tervezés, továbbá a szabadságok nyomon követése. Ezek mellett a riportoló modulnak köszönhetően búcsút inthettünk a korábbi Excel-tábláknak, és pár kattintással hasznos, megbízható adatokhoz jutunk például a HR-kontrolling és a fluktuáció témáját illetően.”

    Sz. Dóra | ingatlan.com Zrt.
  • A HRmaster egy olyan moduláris felépítésű szoftver, amely 18 összetevő segítségével támogatja a szervezet munkafolyamatait.
    „A HRmaster egyszerű, átlátható, funkcionalitását tekintve könnyen adaptálható volt a saját folyamatainkba. Azért ajánlom a szoftvert, mert személyre szabható, a fejlesztői csapatnak rugalmas a hozzáállása, továbbá egy magyar fejlesztésről beszélünk, amely elérhető közelségbe hozza a létrehozóit, akik nyitottak az új ötletek megvalósítására.”

    V. Albert | HSA Kft.

    Szeretne megismerkedni a HRmaster szoftverrel?

    Vegye fel velünk a kapcsolatot! Munkatársunk az alábbi űrlapon megadott elérhetőségein keresi fel önt.

    Evolution Consulting Kft.
    • 3515 Miskolc
      Egyetemváros AFKI, 2.emelet
    • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    HRmaster
    Kövess minket:

    HRmaster | Süti tájékoztató

    A honlappal kapcsolatos felhasználói élmény fokozásának érdekében, az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltak alapján, honlapunkon sütiket alkalmazunk.