Skip to main content
Valóságmixelés

Valóságmixelés

HRmaster |

Az emberiség követei aszteroidára szállnak, a Marson kocsikáznak: még egy világjárvány közepén is elképesztő technológiai fejlődést tapasztalhatunk. Az érzés, hogy egy science fiction filmben élünk, idén tovább erősödhetett a Microsoft szokásos fejlesztői konferenciáján. Az Ignite névre keresztelt bemutatón ugyanis a redmontiak előrukkoltak a Mesh-sel, amely egyfajta kevert valóságot lehetővé tévő megoldás. Figyelem, nem ők az elsők, akik a VR (virtual reality) vagy AR (augmented reality, vagyis kiterjesztett valóság) üzleti célú elterjedését vizionálják, vagyis a való és a digitálisan létrehozott világ egybekapcsolását.

A jövő technológiája

A Mesh tulajdonképpen egy olyan virtuális platform, amelyben a világ bármely pontjáról bejelentkezett emberek egy közös, holografikus, kiterjesztett valóságban tudnak egymással kommunikálni, alkotni, meetingelni. Érthető, hogy a prímet a világ legnagyobb techcégei viszik. A Google már 2013-ban előállt a maga valóságra digitális „rétegeket” vetítő szemüvegével, de a Google Glass terméke nem terjedt el. A Microsoft 2016-ban a Hololens-szel már nagyobb rajongótábort tudott felmutatni, de a fogyasztói szinten az igazi áttörés még nem következett be.

Bár az egyéni felhasználók piaca bővül, a gyártók inkább a sokkal vonzóbb üzleti, vállalkozói piacra kezdenek koncentrálni. A statisztikával foglalkozó legfontosabb cég, a Statista jelentése szerint 2024-re 30 milliárd dollárra rúghat az összes AR/VR befektetés végösszege, melynek legalább fele az üzleti jellegű felhasználókat célzó vállalatokhoz kerül. Ha ezt kombináljuk a technológia iránti újdonsággal, a néha tényleg szájtátva átélhető látvánnyal, akkor biztosak lehetünk benne, hogy nem pillanatnyi trendről van szó. A Perkinscoie nemzetközi jogi cég egyenesen odáig merészkedik 2019-es riportjában, hogy állítja: ezek a technológiák 2025-ra annyire elterjedtek lesznek, mint most a mobiltelefonok.

AR/VR és HR

A HR első szava a Human, vagyis az emberi. Sokaknak ez azt jelenti, hogy a technológiát távol kell tartani egy alapvetően emberi kapcsolatokra épülő területen. Természetesen ez ma már nem tartható álláspont. A technológiai segít automatizálni az időt rabló, hibázásra okot adó műveleteket, hogy a HR-ben dolgozók tényleg az emberre koncentrálhassanak. A virtuális és kiterjesztett valóság üzleti célú alkalmazása a HR-ben is tovább perspektívákat nyithat, erre mutatunk néhány példát.

A világ tehetségeinek bevonzása

Ezekkel a technológiákkal a Föld bármely részén élő jelöltnek átélhetőbbé tehetjük a cégünket, a cégkultúrát, és még a próbafeladat is a fizikai valósághoz egészen közel kerülhet. Egy mesterséges környezetben az interjú és az onboarding is izgalmas, stimuláló lehet, és a távmunka közös tereit is eddig nem látott fantáziával lehet majd megtervezni. A kulcsfontosságú munkavállalói élmény erősítésében hihetetlen távlatok nyílnak, nem beszélve a technológiában rejlő költségoptimalizálásról, például a szükségtelen utazási költségek lefaragásáról.

Betanítás és fejlesztés

A cégen belüli tanulási anyag életszerű digitalizációjával a munkavállalók élvezetesebb, „színesebb-szagosabb” anyagokat kaphatnak, jobban bevonódva a folyamatba. Ráadásul ez a munkakörnyezet fájdalommentesebb lehetőség a betanulásra, mintha egyből a mélyvízbe dobnák az új munkaerőt. Céges példa a müncheni Innoactive, amely jól alakítható VR-tereket és -megoldásokat kínál, és ezzel a tréning egycsapásra modernizálható. A UPS csomagküldő szolgálat is így, virtuális szemüvegben oktatja a küldeményeket kiszállító embereit a terepre küldés előtt.

Közel vagyunk egymáshoz

A csapatkohézió, az összetartozás érzete az AR/VR eszközökkel intenzívebb lehet. Így könnyebb lesz az egymástól messze élő emberek közösségi élményének megvalósítása is. Sőt, a VR-rel a cégek HR programjaiban egyre hangsúlyosabb D&I (sokszínűség és befogadás) kultúrája is új szintre emelhető. Erre jó példa az amerikai STIVR, amely az ottani hiperlánc, a Walmart számára állított össze ilyen, virtuális valóságban sokkal erősebben ható szituációkat.

Szeretne megismerkedni a HRmaster szoftverrel?
Vegye fel velünk a kapcsolatot! Munkatársunk az alábbi űrlapon megadott elérhetőségein keresi fel önt.