Skip to main content
Irodai technológia a pandémia után

Irodai technológia a pandémia után

HRmaster |

HR + Tech + Med

Ahogy magazinunkban a COVID Teamekről írt cikkünkből is kiderült (A céges Operatív Törzsek esete, 14-15. oldal), a tavaly bevezetett munkahelyi intézkedések többsége egészségügyinek minősült. A járványhelyzet hullámzásával, az optimista-pesszimista kilátások váltakozásával továbbra sem került le a napirendről a vírus elleni védekezés. Ennek frontvonalában a fertőzés terjedésének megakadályozása áll, így nem véletlenül az ehhez kapcsolódó technológiai fejlesztések még mindig részei az irodai életnek.

Az iroda első védelmi vonala a bejárat. Több digitális megoldás azt célozza, hogy az ajtón lehetőleg már beoltott vagy a betegségen már átesett kollégák jöhessenek be (ennek magyar munkajogi vonatkozásairól szól a Mutassam a védettségi kártyámat? című írás mostani magazinunk a 18-21. oldalon). Kínában adja magát az univerzális alkalmazásként működő WeChat használata, amely már a járvány kezdeti időszakában is védettség szerint azonosította, és attól függő jogokkal ruházta fel az ottaniakat. Az Európai Unió területén a tervek szerint júliusban tervezik bevezetni az oltások igazolására használatos digitális Covid19-igazolványt.

Az iroda belső tereinek vírusmentesen tartására több startup és vállalkozás is készített eszközöket. A floridai székhelyű Healthe például olyan irodai megoldást kínál, amely UVC-sugárzással semlegesíti a tereket. Lámpáit a nyitott terű munkahelyeken és szinteken is használják. A bristoli Ultraleap terméke a kézmozdulatokra kifejlesztett virtuális irányítóeszköz, amely ultrahang segítségével képezi le használója gesztusait – az érintést itt is kizárva. A bostoni Robin startup alkalmazásával a fizikai iroda jobb, biztonságosabb munkaerő-eloszlást teszi lehetővé, így már a hibrid munkakultúra egyik fontos segítője lehet. A VergeSense cég munkahelyi érzékelőivel a terek kihasználtságát vizsgálja, ezzel ugyancsak a munkaerő optimalizálásában utazik.
Lényegében az iroda minden helyiségére, a konyhától a vécéig létezik hasonló, a távolságtartást erősítő megoldás.

HR Tech +

Az irodába történő visszatérés után a HR legfontosabb területei a munkavállalói well-being (ezzel foglalkozunk több cikkünkben is a 26-31. oldalon), a kommunikáció és a munkavállalói elkötelezettség lesznek. Természetesen a vállalkozó szellemiségű vállalkozások itt is sok fantáziát mutatnak.

A San Francisco-i Lattice például olyan teljesítménymenedzsment platform, amely vizuális felület, hőtérkép és folyamatos visszajelzés, pontozás segítségével jelzi az alkalmazottak teljesítményét és elkötelezettségét. A dán Peakon nyelvi mesterséges intelligenciával monitorozza a szervezetben keletkező visszajelzéseket, hogy folyamatosan javítson a helyzeten.
Elmondható, hogy a HR-feladatok szinte minden területén találunk izgalmas HR Tech-szoftvereket – ilyen a német CoachHub is, amely többek közt a vezetőket képzi a távmunkában dolgozó csapattagok hatékony menedzselésére.

Szeretne megismerkedni a HRmaster szoftverrel?
Vegye fel velünk a kapcsolatot! Munkatársunk az alábbi űrlapon megadott elérhetőségein keresi fel önt.